Szia, Fleur [flœʁ] vagyok. Vagyis ezt a nevet találtam ki magamnak itt, eme blogon, mivel úgy gondoltam, leginkább ez illene hozzám, hogyha már szabadon választhatok és feltétlenül szükséges szerkesztőként valahogyan megneveznem magam. Jelen földi életemnek huszonhatodik évét élem éppen, bár az emberek életkora - így a sajátom is - teljességgel hidegen hagy. A külsőségek nemkülönben, így ezen adathalmazt amennyiben lehetséges - és pedig igen -, mellőzném is ebből a nagyszerű információáradatból.
Mi az amit fontosnak tartok?
Legfőbb célom az életben a harmónia. Szeretem magamba szívni a vidéki friss levegőt, szeretek jól megnézni egy fát, madarat vagy az égboltot, szeretem megszagolni a könyveket és a virágokat, megmosolyogtatni a szeretteimet, s akár idegeneket is, amikor szomjas vagyok, szeretek megízlelni minden korty vizet, s amikor éhes vagyok minden falat ételt, szeretem realizálni, hogy lélegzem, élek, hogy nagyon szeretek Valakit, hogy álmodom, majd felébredek és az arcomra süt a nap, szeretek megázni az esőben, szeretem a színeket és festeni velük vászonra, alkotni, csakmert jól esik, adni valamit, csakmert jól esik, szeretek őszintén nevetni és ha valami nem vicces, akkor őszintén nem nevetni, s meglehet, hogy sokak számára baromi unalmasan hangzik, de mindezt összefoglalva: szeretem a maguktól értetődő, természetes, egyszerű dolgait a létnek. Ezekre próbálom építeni ezt a blogot is - csak mert jól esik.
|